2014. december 11., csütörtök

D21 - játszótér felnőtteknek is

Malajziában egy egy új üzletközpont nyitása nem nagy dolog. Egyszer ásnak egy nagy gödröt, mely a mélygarázs lesz, majd emelkedni kezd az épület és átadják a közönségnek mielőtt még teljesen kész lenne. Ez a menetrend ismétlődik sokszor.

A legújabb mall Putrajayaban épült, IOICITY, hatalmas, nincs közel semmihez, viszont olimpiai méretű jégpályája van és egy felnőttek számára is izgalmas játszótere. District21

Hiánypótló hely ahol a 8 évesnél nagyobb gyerekek leköthetik az energiájukat úgy, hogy közben a felnőttek sem unatkoznak, hanem aktívan bekapcsolódnak a kalandba. Kb 6 éves kortól, 120 centis magasságtól ajánlom a helyet igazán, mert a feladatoknál vannak minimum méretek és kell a megfelelő ügyesség, koordináció is és 12 éves korig kísérő kell mindenképpen a gyerek mellé (D21 szerint). Aki csak nézelődni szeretne bent ahogy mások szórakoznak annak lehetősége van kedvezményes jegy vásárlására (15 RM). A 90 centi alattiaknak nem kell fizetni, de azt kell mondanom nem is élvezetes nekik.  

Ha pedig szeretnéd, hogy egy fotós minden fontos pillanatot megörökítsen és kövessen téged, erre is van lehetőség. 



Belépés után egy hatalmas tér fogad minket, mind széltében mind magasságban, a "játékok" között pedig nem könnyű választani. Van lent, fent és meg fentebb, körbe körbe. A próba üzemen nem volt minden játék nyitva, de az ott töltött 5 órában így is kellemesen kifáradtunk, cserébe van miért újra mennünk :) A nyitvatartási idejük egyébként 10-10 ig. 

Első, hogy kiteszünk minden feleslegeset a zsebünkből egy jól zárható szekrénybe, mihez a jeggyel együtt vettünk egy zsetont. Sajnos a szekrény csak egyszer zárható a zsetonnal.
 A jobb fogás, tapadás érdekében kapunk csúszásgátlóval ellátott zoknit és kesztyűt külön gyerek és felnőtt méretben egy egy játék előtt, de csak fejenként egyszer! A karszalagunkon kis kesztyű és zokni piktogram pipálásával jelzik ha már megkaptunk. Szoknya, ruha nem alkalmas a mászásra és érdemes sport cipőt is húzni (egyes játékokra nem is engednek fel papucsban)
A csúszda felnőtteknek lett kitalálva, de azért ázsai méretekre van szabva.

 A park robotja az épület része! Ebbe mászunk be majd lehet körbemenni és a végén a gömbbe érve lecsúszni a csúszdán vagy átküzdeni magunkat a hálórengetegen.
A robotbelső csupa csupa kúszás és mászás.
 Tesztletünk! 80+os férfi is képes itt átmenni :)

 Aki pedig a falmászásért van oda annak különböző nehézségi szintű pályák állnak rendelkezésére. Párban is lehet küzdeni a feljutásért, időre, vagy mászhatunk toronyra, építhetünk magunk alatt kockákból emelvényt, igazán póknak képzelhetjük magunkat.

 A kép jobb oldalán lévő pályára kezeslábasba öltöztetnek és kezünknél fogva felhúznak minket a falon, majd mikor már sok a magasság vagy nem bírjuk tovább jön a zuhanás :)
A kicsiknek és a kevésbé adrenalin vadászoknak vannak biciklis pályák, ugráló asztal és carousel is. 

Jelenleg a mallban még nincs térerő és internet kapcsolat, tehát ha itt akarunk valakivel találkozni, beszéljük meg előre a helyet, időpontot, ha fontos hívást várunk ne ide menjünk. Azonban ha a parkban szabadon akarjuk érezni magunkat a legjobb lehetőség, kisebb vagy nagyobb társasággal vagy akár születésnapi bulihoz is.

Nincsenek megjegyzések:

Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.