2010. december 10., péntek

gyerekbetegség

Vannak témák amiről nem szívesen írok. Amikor éppen beteg a gyerek minden ép gondolatomat felemészti a betegségének legyőzése, utána pedig szeretem mielőbb elfelejteni az egészet.

Azonban jön, és jön, valahogy mindig ugyan az tér vissza, a torokgyulladás, ami itt egy szokásos betegsége a kicsi gyerekeknek. Hogy miért, éppen ebben a jó időben, itt ahol nincs is hideg ami megfújná a torkát? Nem tudom, csak sejtéseim vannak. A kicsi gyerekek, általában 6 éves korig veszélyeztettek. Valószínű kimelegednek nagyon, ami miatt aztán egy pici hűvös is elég, hogy kész legyen a baj. De a medence vízét is szokták okolni, hogy amiatt lettek betegek. De az agyon hűtött járműveik is lehetnek hibásak.
Nos a valódi okot nem tudom. Miután igyekszünk mind ellen védekezni, de mindig visszatér így csak kezeljük a bajt. A bajt ami eddig kivétel nélkül egy-egy utazás előtt jött néhány nappal.

Nagyon tartottam tőle, hogy a hazaút előtt lesz megint beteg. Hát nem, kicsit előrébb hozta. Persze az sem, ez sem jó, de ezt az utat ha nem javul a helyzet még lehet sztornózni, azt nem.
Egyébként a helyzet most jónak mondható, bár Lilinél ilyet kijelenteni ... Októberben például elénk állt, hogy ő meggyógyult és éhes. Már azt hittük minden oké, mire éjjelre újra magas lázas lett.
Most valamivel jobbak a kilátások, eszik, iszik folyamatosan ami jó jel. Persze fel fel szökik a láza, de azon sem lehet csodálkozni, hiszen amint jobban van elkezd ugrálni, szaladgálni, énekelni és táncolni és be nem áll a szája. Így történt, hogy most délután, csak fél 4 kor volt hajlandó végre ágyba ugrálni.

Az itteni doktorbácsi (akit mi Marcinak hívunk, "Panninak van hat babája" című könyv doktorbácsija alapján) nagyon rendes, annak ellenére hogy szereti osztogatni az antibiotikumokat, mégis Lili integetve jön el tőle és el is köszön, és nem sír. Na ilyet otthon sose tett, mert ahogy beléptünk és amíg bent voltunk ordítás volt. Vizsgálat és gyógyszer ára 60 Rm. Az otthoni gyógyszereink azonban megfizethetetlenek, szerencse, hogy az otthoni doktornéni majdnem mindenre felkészített, annak ellenére hogy Lili csak egyetlen egyszer volt beteg.

Meglátjuk, mit hoz a holnap. Szeretnék egy gyógyult gyereket.

1 megjegyzés:

hekka írta...

Ó jaj, jobbulást kívánok Lilinek, nektek pedig erőt! Nálunk is mindennapos a köhögés. Az a baj, hogy én már félek is tőle, mert nyáron emiatt dugták kórházba a Nagyot...

Érdemes követni minket a Mindennapi.Malajzia Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss érdekességeket osztunk meg Malajziáról!

Foglalj szállást magyarul az Agodán! segítve ezzel munkánk.